Hamupipőke

Hamupipőke

A balettől az operáig, a színdarabtól a filmig állandóan felbukkan a Hamupipőke-történet, mert a story örökké aktuális: legalább a mesében boldog lehet az, aki jó. Az árvalány, a mostoha, a tündér, a bál, a herceg és a cipellő, mely csak Hamupipőke lábára illik – a legváltozatosabb formában jelenik meg zűrös világunkban, hisz még a Meseautó is egy Hamupipőke történet.

A Pécsett színpadra kerülő új mesebalett az alkotók szándéka szerint látványosságával, színességével a gyerekek és a felnőttek fantáziájára egyaránt kíván hatni, és főképp örömöt szerezni.

Rossini Hamupipőke című gyönyörű balettzenéje most jelenik meg először a Pécsi Balett műsorában.A Hamupipőke című táncjáték az első nagyobb koreográfusi munkám. Keveházi Gábornak, a Magyar Állami Operaház balett igazgatójának és Vincze Balázsnak, a Pécsi Balett igazgatójának köszönhetem ezt az óriási lehetőséget.Mûvemben a mindenki által ismert mese alapján elsősorban Hamupipőke mostoha sorsát boncolgatom. A lányt mostohatestvérei kiközösítik, kihasználják, dolgoztatják; Hamupipőkében azonban mélyen él a régi családi idill, a szép emlékek, a hit és a szeretet. Ezek adnak erőt, hogy felülemelkedjen mindennapi szenvedésein. Ő is vágyik egy boldogabb életre, szerelemre, s erős kitartásának köszönhetően vágyai végül beteljesülnek.

Rossini zenéje gyönyörû, játékos, a díszletek, jelmezek megalkotásánál nagy hangsúlyt fektettünk a színek játékára, a koreográfiában pedig sok groteszk és humoros elemmel játszom.

Szeretném, ha a darab minden generációnak maradandó élményt nyújtana, ezért gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt ajánlom az előadást.

„Valójában mindannyian felnőtt gyerekek vagyunk. Az életünk gyerekkorból és felnőttkorból tevődik össze, ezért vissza kell mennünk megkeresni azt, amit szerettünk, és ami valóban létező is.” – Audrey Hepburn

Góbi Rita, koreográfus


Bemutató előadás: 2006. március 24.


< vissza

Támogatók:

Kulturális és Innovációs Minisztérium Emberi Erőforrás Támogatáskezelő Nemzeti Kulturális Alap Zsolnay Örökségkezelő NKft. Pécs Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Kedvenc KM Kft.

Partnerek:

Pécsi Nemzeti Színház Nemzeti Táncszínház Müpa Magyar Táncművészek Szövetsége Rádió 1 Pécs Pécs FM Made in Pécs