A Pécsi Balett vendégszereplése a Nemzeti Táncszínházban

A Pécsi Balett vendégszereplése a Nemzeti Táncszínházban

Hódolat Eck Imrének

Concerto - Elégia
A Concerto című szimfonikus balettet a zeneszerző halálának huszadik évfordulója alkalmából létrehozott „Hódolat Bartók Bélának” címû balettest keretében mutatta be a Pécsi Balett, 1965. október 22-én. Eck Imre alkotása elnyerte a Várnai Nemzetközi Koreográfiai Fesztivál első díját.
A mű a hazáját gondolatban el nem hagyó zeneszerző patetikus, lírai, néhol drámai hangulatú muzsikáját eleveníti meg.

Egmont nyitány
A táncosok rendkívül változatos mozgása az emelkedett hangulatú zenemû témáit követi.
A jellegzetes eck-i lépésanyag a zene ünnepélyességét láttatja.

Tavaszünnep
Az Eck által koreografált Tavaszünnep eredeti bemutatója a Magyar Állami Operaházban volt 1963-ban, az 1972-es pécsi bemutató (1972. október 13., Pécsi Nemzeti Színház) egy tulajdonképpeni felújítás, átdolgozás, „újrafogalmazás”.

„A balett középpontjában az Ember áll – az ember, mint a természet bonyolult és nagyszerű önmegvalósító erőfeszítéseinek produktuma – az ember, mint a természet ellenfele – az ember, mint a természet megismerője – és mint a meghódított természet diadala. Ahogy az ember megszületése törvényszerű a természet fejlődésének rendjében, ugyanúgy törvényszerű naggyá válása is, saját fejlődésének rendje szerint.” – részlet az 1972-es pécsi műsorfüzetből


< vissza

Támogatók:

Kulturális és Innovációs Minisztérium Emberi Erőforrás Támogatáskezelő Nemzeti Kulturális Alap Zsolnay Örökségkezelő NKft. Pécs Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Kedvenc KM Kft.

Partnerek:

Pécsi Nemzeti Színház Nemzeti Táncszínház Müpa Magyar Táncművészek Szövetsége Rádió 1 Pécs Pécs FM Made in Pécs