A Jó, a Rossz és a (Csúf) Colos

A Jó, a Rossz és a (Csúf) Colos

Előadásunkkal a nagy klasszikus westernfilmek hangulatát felidézve szeretnénk megállítani az időt. Célunk, hogy a mindennapjainkat jellemző őrületes tempót ellenpontozva, a klasszikus westernek nyugalmát, lassúságát és örök igazságait színpadra állítva kizökkentsük a nézőket a hétköznapok rohanásából és elemeljük őket egy másik idősíkba. A nagy westernek világa, kliséivel, feszültséggel teli nyugalmával és vonzó romantikájával szinte adja magát, hogy táncszínpadon megjelenjen. Szeretnénk, ha mindazok a klasszikus értékek, melyek ezeknek a történeteknek az alappillérei: a barátság, a szerelem, a becsület és a hűség, előadásunk által reflektorfénybe kerülnének és a nézők szívéig hatolnának.

A produkció 2019-es felújítása a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával valósult meg.


Vadnyugati táncbohózat két részben

A bemutató időpontja: 2013 július 18.
Anna udvar | Pécsi Nyári Színház

Fotó: Mihály László

Az előadást 2013. nyarán a Pécsi Nyári Színházban mutatta be a Pécsi Balett. A Pécsi Nyári Színház és a Pécsi Balett együttműködése elmaradhatatlan része a pécsi nyári esteknek. A hatvanas-hetvenes évek legendás korszakát élesztette újra néhány esztendeje ismét óriási sikerrel Vidákovics Szláven a Pécsi Nyári Színház és Vincze Balázs a Pécsi Balett igazgatója. Minden évben valami újat, valami mást hoznak létre közösen, ami színesíti a régió táncszínházi palettáját.


Elismerések:
Zágrábi „Gumbek Napok” Nemzetközi Cabaret Fesztivál „A zsűri különdíja” – 2015. március 21.
Magyar Teátrum Fesztivál „A legjobb koreográfia”-díja – 2014. augusztus 29.

 


< vissza

Támogatók:

Kulturális és Innovációs Minisztérium Emberi Erőforrás Támogatáskezelő Nemzeti Kulturális Alap Zsolnay Örökségkezelő NKft. Pécs Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Kedvenc KM Kft.

Partnerek:

Pécsi Nemzeti Színház Nemzeti Táncszínház Müpa Magyar Táncművészek Szövetsége Rádió 1 Pécs Pécs FM Made in Pécs