Balett, ami mindent vitt

Balett, ami mindent vitt

www.kikotoonline.hu - Takács Tímea - 2010. 09. 24.

A három legnagyobb vidéki balett-társulat – a Pécsi Balett, a Győri Balett és a Szegedi Kortárs Balett – ismét együtt szerepelt az „Egy mindent visz” című közös estén szeptember 23-án, ezúttal a IV. Pécsi Nemzetközi Tánctalálkozón.

Az egymással való rivalizálás helyett a tánc közös nyelve és a szakmai alázat vezette a táncosokat arra, hogy egymást követően mutassák be választott műsorukat. A két és fél órás estét a szegediek nyitották Beethoven IX. szimfóniájával. A Pécsi Balett ötven éves évfordulójának Change back című előadása jelentette szakmailag, vizuálisan és a koreográfiát illetően is a csúcspontot. A záróakkordot a Rolling Stones slágereire a győriek táncolták el.


Elízium

A Szegedi Kortárs Balett előadását Juronics Tamás, Kossuth-díjas koreográfus rendezte egy jól ismert komolyzenei darab, Beethoven IX. szimfóniájának részletére. A történet meglehetősen könnyen érthető, szinte tálcán kínálják a megoldást a közönségnek. Egy idegen helyre érkezett, egyenruhában, merev, görcsös egyformasággal mozgó embercsoport egy ?bennszülött? táncos segítségével bevezetést nyer a mozgás, a tánc felszabadító erejû világába, ahol levetkőzhetik gátlásaikat, és megszabadulhatnak a külsőségektől.

Az egyszerû történetre kihegyezett kompozíció ellenére a táncosok remek szakmaisággal és mozgássorozatokkal mutatják be a bennük végbemenő változást. A hármas, olykor négyes kompozíciók ötletes és látványos mozdulatokat tartalmaznak. A zenei darabból is egyértelmûen áradó, a ?minden ember egymás testvére? mondanivalója az egész előadás vezérelemévé válik, olykor túlzottan is.

Change Back

2010-ben ötven éves a Pécsi Balett, ennek alkalmából nagyszabású, összefoglaló jellegû előadást tervezett Leo Mujiæ koreográfus J. S. Bach zenéjére. A fantasztikusan sikerült koreográfiához a táncosok megkérdőjelezhetetlen szakmai tudása párosult, az érzelmek nagyon finom és egyben határozott közvetítésével. Egy olyan előadást sikerült a színpadra vinni, amelyben valóban benne van a Pécsi Balett múltja, és a jelen-jövő tekintetében pedig annak szükségessége, hogy van mit továbbvinni, és kell is a pécsi balettből.

A történeti sík finom sejtetése mellett a táncosok nehéz formációk bemutatásával tették látványossá az előadást az első perctől az utolsóig. A Change Back címet viselő mûsor a múltba visszatérni akaró, de a jelenben élni és a jövőben gondolkodni kénytelen ember önmagával való ütközéseit mutatja fel. Olyan lelki folyamatokat, melyeket minden ember átél. Ehhez a tematikus szálhoz épülnek a táncos elemek, a lágy, folyamatosan egymásba hajló mozdulatok és a ruhák is, melyek egyszerû szépségükkel épphogy csak láttatják a test meztelenségét és sebezhetőségét. Remek koreográfia és tökéletes együttmûködés a színpadon. Biztosan kiemelkedő darab az ötven éves múltra visszatekintő Pécsi Balett történetében.

Nemek harca a Rolling Stones-szal

Az est zárásaként a Győri Balett előkapta humorát és múlt századbeli kedvencét, majd nem kevés iróniával a Rolling Stones slágereire eltáncolta a kakasok táncát. A kortárs táncmûvészet felfogásával a közönséghez közelálló, ezáltal személyes élményeket is bevonni kívánó előadás felszabadult fél órával zárta a három balettegyüttes estéjét. A könnyed, jó hangulat azonban egy kissé a szakmaiság kárára ment. A táncosok kevés lehetőséget kaptak a kibontakozásra, a koreográfia egyszerûségét azonban a ruhák színes stílusa és a táncmûvészek közvetlensége kompenzálta. Mindenesetre kellemes meglepetést okozott a közönségnek a nem megszokott zeneválasztás.

A három vidéki balettcsoport együtt búcsúzott a színpadról, ami megbecsülendő dolog, hiszen a közönség választ, értékel magában, tudat alatt is összehasonlít. Ennek kockázata viszont a táncosok számára önmaguk fejlődésének is a kulcsa egy remek balettest keretében.

Támogatók:

Kulturális és Innovációs Minisztérium Emberi Erőforrás Támogatáskezelő Nemzeti Kulturális Alap Zsolnay Örökségkezelő NKft. Pécs Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Kedvenc KM Kft.

Partnerek:

Pécsi Nemzeti Színház Nemzeti Táncszínház Müpa Magyar Táncművészek Szövetsége Rádió 1 Pécs Pécs FM Made in Pécs