Színházi ember vagyok?

A Balut keresi?- kérdez vissza a színházban egy hölgy: Majd meglátja milyen aranyos, kedves, szimpatikus fiatalember, semmi sztárallûr, pedig azt is megtehetné! Amikor leülünk beszélgetni egy nem dohányzó étteremben, igazat adok az ismeretlen útbaigazítónak, Vincze Balázs közvetlen, őszinte egyéniség, az embernek az az érzése, régi ismerősével találkozott. Szakmai sikerei mellett nyilván ez is hozzájárul ahhoz, hogy az internetes üzenőfalon neki írnak talán a legtöbben, még a születésnapját is kinyomozták, május 26., az Ikrek jegyében.    

A Pécsi Balett tagja, ősszel a negyedik évadot kezdi a társulatnál, miközben a nyár is munkával telik. A Pécsi Szabadtéri Játékokon három darabban szerepel, s az egyiknek a koreográfiáját is ő készítette.

Nagyon örültem, amikor Füsti Molnár Éva felkért, készítsek koreográfiát az általa rendezett Helység kalapácsához. Néptánc elemekre, néptánc alapelvekre épül, amely illik a darabhoz. Sokat próbáltuk és boldogan mondhatom, hogy a színészek igen jól, színvonalasan táncolnak! Van élet abban, ahogyan előadják. A néptáncnál roppant fontos, hogy ne csak a szemével, de a fülével is élvezhesse az ember. Be szoktam hunyni a szemem, s ha a lépések ritmusa, koppanása is nyújt egyfajta élményt, megnyugszom, jól képzeltem el a koreográfiát.

Hogyan került a néptánc a látókörödbe?
Budapesten, a VII. kerületben laktunk, és édesanyám azt akarta, tartalmas elfoglaltságban legyen részem, ne lődörögjek az utcán. Mivel igen mozgékony gyerek voltam, jó ritmusérzékkel, ő meg fiatalkorában tehetségesen balettozott, ? amit csak az anyagi nehézségek miatt kellett abbahagynia ?, úgy gondolta, jó lesz nekem az Állami Balettintézetben, ahol reggel 8-tól este 8-ig el vagyunk látva feladatokkal. Jó is volt, de ötödikes koromban összetûztem Gál Jenővel ? akivel azóta már megbékéltünk egymással ?, mert elég csintalan gyerek lévén, sok borsot törtem az orra alá. Irtó dühös volt rám és büntetésből kettest adott, holott addig mindig ötöst, legrosszabb esetben egy-egy négyest kaptam. Megijedtem tőle és átmentem a Táncmûvészeti Főiskola néptánc, színházi tánctagozatára. Szerettem azt is, mert sok mindent tanultunk. Klasszikus balettet, modern táncot, néptáncot. 1995-ben végeztem, utána az Operett Színházhoz szerződtem, majd egy évre elmentem Dortmundba, hogy pénzt keressek, és utána következett az egyik legjobb ?iskola?: négy év Markó Iván vezetésével a Magyar Fesztiválbalettben.

Azt mondtad, egyszer írni is szeretnél erről az időszakról. Miért?

Markó Iván fantasztikus egyéniség. A kisujjában van a balett technikai tudása, ismerete, de ami ennél sokkal több, karizmatikus személyiség, egy hipnotizőr, aki hitet ad a táncosoknak. Hannoverben táncoltam helyette a Menyegzőben, s előtte éjjel kettőig gyakoroltuk azt a jelenetet, amikor kézzel el kellett oltanom nyolc gyertyát. Mindenben a tökéletességre törekszik és ezt várja el a táncmûvészeitől is.

A fesztiválbalett után Pécset választottad, bár több helyre is hívtak. Mi állt döntésed hátterében?

Az, hogy idejött Keveházi Gábor, aki szintén meghatározó egyénisége a magyar balettmûvészetnek. Nekem van egy ?rossz tulajdonságom?. Mindig szükségem van valakire, akire fel tudok nézni, aki szakmailag, emberileg is példát tud mutatni, akivel lehet ?lelkizni?. Amennyire elengedhetetlen, hogy egy balettos tehetséges legyen, hogy ésszel is át tudja gondolni a táncot, nekem annyira fontos, hogy meg tudjam beszélni a gondjaimat, kétségeimet, örömeimet, amelyeket a tánc nyújt.

Nem csalódtál a Pécsi Balettban, a városban, az itteni lehetőségekben?

Nagyon szeretem a sokféle feladatot, s itt különféle lehetőségeket kaptam. Igaz, hogy a társulat modern táncegyüttes, de éppen Keveházi Gábor révén bemutatunk dramaturgos, klasszikus balettet is, s ez így kiegyenlíti a lelkemet, mert, ha csak modernet táncolhatnék, akkor nem tudnék  ittmaradni, mert hiányozna a klasszikus balett. De így, úgy érzem, megtaláltam magam, s nem vágyom mindenképpen más társulathoz, külföldre. A várost is megkedveltem, már nem hiányzik Budapest. Kell, hogy minden táncosban legyen egyfajta szakmai céltudatosság, mert ez a szakma rövid. Én is azt vallom: egy percben kell jó időben, jó helyen lenni! Egy kisebb társulatnál egyébként jobban lehet fejlődni, mint egy nagy létszámúnál, mert a kicsinél mindenkire sokkal több munka, feladat vár. Vannak időszakok, amikor 10-14 óráig és 16-20 óráig próbálunk minden nap.

Bemutatkoztál sikeres prózai, illetve zenés-prózai színészként is a Valahol Európában
címû darab Ficsúrjaként. Hogyan választottak ki erre a szerepre?

Színházi ember vagyok. A színház a mindenem, és sok mindent szeretnék kipróbálni, ami a színpadon zajlik. Az Operettszínházban már statisztáltam prózai szerepekben, a Valahol Európában is. Minden előadáson ott ültem, és a zenétől, a darabtól a hideg futkosott a hátamon, annyira tetszett. Amikor a Pécsi Nemzeti Színház tervbe vette a bemutatását, megvettem a lemezt, az összes számot megtanultam, egy ideig énektanárhoz is jártam. Azt mondtam magamnak: Balu, ezt meg kell próbálnod! A színházon belül hirdettek egy meghallgatást, elmentem és nagyon boldog voltam, amikor megfeleltem. Az álmaim közé tartozik az is, hogy egyszer, ha már kiöregedtem a táncból, színész lehessek, főleg táncos-komikus, énekes szerepekben. Foglalkozom a színészmesterség tanulásával is, eddig letettem a színészvizsga 2-t, s szándékaimban áll a további vizsga teljesítése is.

Mik szerepelnek még a vágyaid között?

Járok táncpedagógiára, harmadéves vagyok. Talán majd tanítani is fogok. Nagyon izgat az emberiség múltja. Szeretnék például bibliai tárgyú darabokat koreografálni, rendezni, mert azok is ezt a múltat faggatják, és rengeteg érzelem, mondanivaló található bennük. Hit, szeretet, szerelem, szegénység, gazdagság, gyilkosság, féltékenység. És nagyon szeretném, hogy a balett teltházakat vonzzon! A tánc mûvészete rengeteget fejlődött az elmúlt ötven év alatt, míg a közönség inkább a megszokásokhoz ragaszkodik. Tíz év múlva talán már jobb lesz a helyzet.

Azt mondják, szeretsz bohóckodni, viccelődni, te meg azt, hogy nem vagy társasági ember. Ez nem jelent ellentmondást?

Nem hiszem. A bohóckodás igaz, de én egy viccet sem tudok, nem is bírom megjegyezni őket. A vidámságot viszont szeretem magam körül, abban érzem jól magam. Kimondottan szórakozni nem járok sehová, de a színészbüfébe gyakran lemegyek, szeretek az emberekkel beszélgetni. Én egyébként nem iszom, nem dohányzom, bár néha szeretném, ha tenném ezeket, akkor jobban ki tudnék kapcsolódni. Sokszor elaludni sem tudok, eszembe jutnak a napközbeni dolgaim. A szerepeken utólag különben nem szoktam tépelődni. Mindig azon vagyok, hogy mindent megtegyek azért, hogy jól teljesítsek. Nem spórolom az erőmet, az energiámat, a gondolataimat.

Amikor hazamész, mivel töltöd a fennmaradó kicsiny szabadidődet?

Beszélgetek a kedvesemmel, aki közgazdász, és napközben más világban él, mint én. Járunk sétálni, néha elutazunk vagy az én édesanyámhoz Pestre, vagy az ő szüleihez, Szekszárdra. Van, hogy annyira fáradt vagyok, hogy csak a tv előtt, egy zenecsatorna ?társaságában? bírok bambulni egy darabig. Régebben jártam rendszeresen ?gyúrni?, de arra jöttem rá, hogy a túlzott izommennyiség gátol a balettban. A tánc amúgy jó formában tart, hiszen sokat gyakorolok. Vannak, akik úgy gondolják, a profizmushoz elég a tehetség, de véleményem szerint a tehetséget kemény munkával kell ?megfejelni? ahhoz, hogy az ember tartósan az élvonalban maradhasson.

Fontosnak tartod a színvonaltartást?

Csak úgy van értelme bármit is csinálni, hogy amiket választottál, azokban a legjobb szeretnél lenni, s ennek érdekében hajlandó vagy több mindent tenni. Szeretném, hogy az édesanyám és én is büszke lehessek magamra, mert akkor nem érzem elfecsérelt időnek azt a sok munkát, amit idáig is, és ezután is, beépítek az életembe.    

Barlahidai Andrea