60 éves a Pécsi Balett!

60 éves a Pécsi Balett!
Ma 60 éve, 1961. január 3-án tartotta első bemutató előadását a Pécsi Balett. Szeretettel és tisztelettel gondolunk az elmúlt 6 évtized minden egykori tagjára, alkotókra, közreműködőkre. Az elhunytak emlékét tisztelettel őrizzük.

BALETTEST 1961
Az iszonyat balladája · Változatok egy találkozásra · Concerto a szivárvány színeire
Bemutató: 1961. január 3.   Pécsi Nemzeti Színház Nagyszínháza

"Tegnap este, több hónapos készülődés után bemutatkozott Eck Imre balettegyüttese. Az első képeknek döbbenetes hatása volt Szokolay Sándor első akkordjai, a három Csukaszürke mozgása meghatározta az új magyar balett tartalmát, eszmeiségét, művészi színvonalát. Pillanatok alatt megteremtették a bemutató, de egyben a korszerű balett légkörét is. Eck Imre koreográfiája nem a látványt helyezte előtérbe, hanem a gondolati tartalmat. (...) Kiemelkedő volt Bretus Mária, Eck Imre Tóth Sándor és Árva Eszter szereplése. Igazán nagy tehetségnek Bretus Mária és Tóth Sándor ígérkezik, akik nemcsak mozgásukkal, hanem arcjátékukkal is sokat ki tudtak fejezni. De emlékezetes marad Fodor Antal, Fülöp Zoltán, Esztergályos Cecília, Veöreös Boldizsár és Uhrik Dóra szereplése is. A korszerű balett sikert aratott Pécsett."
Bertha Bulcsú // Esti Pécsi Napló, 1961. január 5.

Az iszonyat balladája
Drámai balett egy felvonásban

Alkotók:
koreográfus: Eck Imre
zeneszerző: Szokolay Sándor
díszlettervező: Katona Ferenc
jelmeztervező: Katona Ferenc

Szereplők:
A fogoly: Árva Eszter
Első csukaszürke: Eck Imre
Második csukaszürke: Bretus Mária
Harmadik csukaszürke: Tóth Sándor

Változatok egy találkozásra
Lírai balett egy felvonásban

Alkotók:
koreográfus: Eck Imre
zeneszerző: Vujicsics Tihamér
díszlettervező: Eck Imre
jelmeztervező: Eck Imre

szereplők:
A lány: Árva Eszter
A lány emlékei: Fodor Antal, Gallovits Attila
A fiú: Csifó Ferenc
A fiú emlékei: Bretus Mária, Stimácz Gabriella

Debreczeni István, Domján Tibor, Molnár Mihály, Rónay Márta, Koronczay László, Balikó István, Herda János, Lakos Ilona, Ramschorn Gizella, Horváth Krisztina, Magyar Gizella, Hegedűs Mária, Majoros István, Szabolics Éva

Concerto a szivárvány színeire
Balett egy felvonásban

Alkotók:
koreográfus: Eck Imre
zeneszerző: Hidas Frigyes
díszlettervező: Eck Imre
jelmeztervező: Eck Imre
karnagy: Paulusz Elemér

szereplők:
Fekete: Eck Imre, Tóth Sándor, Hetényi János
Fehér: Árva Eszter, Esztergályos Cecília
Kék: Bretus Mária, Stimácz Gabriella, Major Mária
Zöldek: Rónay Márta, Major Mária, Hegedűs Mária, Veöreös Boldizsár, Fülöp Zoltán, Domján Tibor
Sárga: Medveczky Ilona, Uhrik Dóra, Boschan Daisy
Vörösek: Árva Eszter, Esztergályos Cecília, Csifó Ferenc, Fodor Antal


Forrás: archivum.pecsibalett.hu |
Az archívumot készítette: Rajnai Richárd
Az archívum létrehozását a Nemzeti Kulturális Alap támogatta.

60-as jubileumi év arculat: Sándor Zsolt

Támogatók:

Kulturális és Innovációs Minisztérium Emberi Erőforrás Támogatáskezelő Nemzeti Kulturális Alap Zsolnay Örökségkezelő NKft. Pécs Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Kedvenc KM Kft.

Partnerek:

Pécsi Nemzeti Színház Nemzeti Táncszínház Müpa Magyar Táncművészek Szövetsége Rádió 1 Pécs Pécs FM Made in Pécs