Pécsi Balett szombatON 2.

Pécsi Balett szombatON 2.
December 12-én Bozsik Yvette Csipkerózsikájával várjuk a kicsiket és a nagyokat a képernyők elé!

A Pécsi Balett életét is felforgatta a pandémia, sajnos épp a 60. jubileumi évadunkat kellett immár többszörösen átalakítani, azonban megpróbáljuk a legjobbat kihozni ebből a helyzetből is. Minden kreativitásunkat latba vetve pozitívan tekintünk előre és folyamatosan újratervezünk. Színházi előadásaink ugyan nincsenek, a közönséggel természetesen tartjuk a kapcsolatot a közösségi médiában.

A ’Pécsi Balett szombatON’ programot december 12-én, a Csipkerózsika című mesebalettel folytatjuk, ezt követően január végéig minden szombaton ingyenesen megtekinthető lesz egy előadásuk. Először a gyerekeket, majd a fiatalokat és felnőtteket várja az online térbe a Pécsi Balett társulata.

Iratkozzatok fel a Pécsi Balett YouTube-csatornájára és kövessetek minket a Facebook-on!


A Pécsi Balett online jelenlétét a Nemzeti Kulturális Alap támogatta.

Támogatók:

Kulturális és Innovációs Minisztérium Emberi Erőforrás Támogatáskezelő Nemzeti Kulturális Alap Zsolnay Örökségkezelő NKft. Pécs Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Kedvenc KM Kft.

Partnerek:

Pécsi Nemzeti Színház Nemzeti Táncszínház Müpa Magyar Táncművészek Szövetsége Rádió 1 Pécs Pécs FM Made in Pécs