Tánc világnapi üzenetek

Tánc világnapi üzenetek
Gregory Vuyani Maqoma és Ladányi Andrea üzenetei a tánc világnapja alkalmából

Gregory Vuyani Maqoma táncos, színész, koreográfus és táncpedagógus üzenete

Egy nemrégiben velem készült interjú alkalmat adott arra, hogy mélyen elgondolkozzak a táncról, arról, hogy mit is jelent a számomra. Ahhoz, hogy erre a kérdésre válaszolhassak, végiggondoltam az eddigi pályámat, és arra jutottam, minden egyetlen cél felé vezetett.  Minden egyes nap olyan új kihívást jelent, amivel meg kell küzdenem, és csakis a tánc segítségével tudok értelmet adni a világnak.

Elképzelhetetlen tragédiákat élünk meg, olyan időszakot, amit legjobban poszthumán korszakként tudnék leírni. Ezért most még sokkal inkább, mint valaha, a tánccal arra kell emlékeztetnünk a világot, hogy létezik még az emberiesség. A bomlás virtuális tájképén az elszántságnak és az együttérzésnek kell felülkerekednie, mert csak ez vezethet az egyetemes gyász katarzisához, legyőzve a halállal, az elutasítással és a szegénységgel szembesülők végtelen szomorúságát és kemény valóságát. A táncunknak minden eddiginél sokkal határozottabban kell tudomására hozni a világ vezetőinek és az emberi körülmények megóvásával és javításával megbízottaknak, hogy dühös gondolkodók serege vagyunk, és az a célunk, hogy a világot lépésről lépésre megváltoztassuk. A tánc maga a szabadság, és mi is általa vagyunk szabadok, ezért a tánc segítségével meg kell szabadítanunk a csapdákba esetteket mindenütt a világon. A tánc nem valamilyen politikai dolog, de politikai gesztussá válik, mert minden elemében emberi kapcsolatokat hordoz, és ezért mindig a körülményekre reagálva, képes az emberi méltóságot újjáépíteni.

Amikor táncolunk, a testünk a térben mozog és egymásba gabalyodik. A mozgásunk ereje összekapcsolja a szíveket, megérinti a lelkeket, és gyógyulást hoz, amire oly kétségbeesetten szükségünk van. A cél ezért az, hogy a tánc legyőzhetetlen és oszthatatlan hidrafejjé változzon. Most már csak az kell, hogy még többet táncoljunk!

Ladányi Andrea köszöntője

A tánc műfaja már az ősi népek kulturális folklórjában megjelent, s az óta is töretlenül változik és megújul a klasszikus balettben, a modern kor újabb és újabb technikáiban, az azokat életre hívó géniuszok, s az őket követő – vagy éppen őket tagadó – fiatalok munkáiban. A változáson kívül egyetlen dolog állandó csak a táncban: hogy a kontaktuson, a test és test közötti kapcsolaton nyugszik – az élő érintésen, a fizikai, s abból fakadó érzelmi interakción. Most, eddigi életünk talán legsúlyosabb történelmi krízisének idején, éppen ez a test és test közötti kapcsolat vált lehetetlenné, helyét pedig átvette a social distance, a kötelező fizikai távolságtartás. A tomboló vírus minden kontaktust a virtuális térbe költöztetett, s ezzel párhuzamosan az egyéni, improvizációs kreativitást mozdította meg, az egyént tette meg totális főszereplővé.

Hogy máshogy kell most léteznünk, persze nem újdonság: a világ minden korszaka lebontja a régi divatot, új utakat és területeket nyit meg, egyúttal visszahív régi, klasszikus formákat, és mindezek összességéből felfedez vagy összerak valami újat. Jelen pillanatban azonban drasztikusan új dimenzióba került a tér, az idő; új dimenzióba került a mozgó emberi forma és az őt körülvevő fizikai, szellemi, társadalmi közeg, vagyis a néző reakciója. Elmosódik a határvonal a fizikai és a virtuális kapcsolat között. Újfajta nyelv van születőben, újfajta szinkronitás, újfajta együtt létezés a világ egészével. A korábbi kanonizált formák most nem működnek, a helyükre az egyéni kreativitás, az improvizáció lépett (egyébként nem csak a tánc, a művészet világában, hanem az élet valamennyi területén). A művészet pedig kilép a próbatermekből, a stúdiókból, a színházakból, átlép a számítógépek képernyőjére és a mobiltelefon kijelzőjére: egyenesen belelép az életbe – talán szervesebb része az életnek, mint volt korábban bármikor. A művészet él.

De a virtualitás sosem helyettesítheti a realitást. A social distance, az ember és ember közötti tartós távolságtartás olyan jelenség, amit egyetlen civilizáció, egyetlen eszmerendszer sem vallott a magáénak. Így hosszútávon nem maradhatunk ezen a ponton: virtuálisan közösségben, de fizikailag magunkba zárva. A kapcsolat, a kontaktus kell. A táncban különösen, ebben a bizalmon alapuló művészeti formában, amely olyan gesztusokon alapszik, mint a testsúly megosztása, a másik felfedezése, a bizalom egymásba helyezése, az egymásra figyelés, a partner vigyázása, és egymás határainak közös feszegetése. A kontakt, vagyis a kapcsolat minden táncművészeti műfaj eredője: személyes jelenlét nélkül, az online térben a tánc lényege szerint nem létezik.

Mert a tánc – stílustól, műfajtól, iskolától függetlenül – az együttlétről szól. Az érzelmek átadásáról. Az egymáshoz tartozásról. A magunkért és a másikért való felelősségvállalásról. Arról szól, amiről a világ. Arról szól, amiről egy egészséges és jó világ.

Támogatók:

Emberi Erőforrások Minisztériuma Emberi Erőforrás Támogatáskezelő Nemzeti Kulturális Alap Zsolnay Örökségkezelő NKft. Pécs Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Kedvenc KM Kft. Magyar Művészeti Akadémia

Partnerek:

Pécsi Nemzeti Színház Nemzeti Táncszínház Müpa Magyar Táncművészek Szövetsége Rádió 1 Pécs Pécs FM Made in Pécs I Love Pécs