Nagyszabású produkció érkezik Pécsre

Nagyszabású produkció érkezik Pécsre
Két Puccini-ritkaság érkezik Pécsre: a Krizantémok és a Lidércek világhírű operaénekesek, valamint a Pannon Filharmonikusok és a Pécsi Balett művészeinek összjátékában elevenedik meg.

A bemutatóra 2019. március 31-én került sor a Müpában, április 2-án 19 órakor pedig a pécsi Kodály Központban varázsolja majd el a közönséget a mű.

Bohémélet, Tosca, Pillangókisasszony: Giacomo Puccinit legnépszerűbb operái alapján ismeri a világ. Műhelyéből ezen az estén két igazi ritkaságot láthatunk-hallhatunk: az egyik hangszeres mű, a másik vokális, de mindkettő korai kompozíció, még a nagy sikerek előtti esztendők termésének képviselője.

Puccini első operája, a Lidércek egy romantikus varázstörténet, amelyben a szirén által elcsábított, és így a hűtlenség bűnébe esett vőlegényt a bosszúálló lidércek halálra táncoltatják. A későbbi Puccini-művekre jellemző parlando stílus már a Lidércekben is megjelenik. Lényegesen több azonban a cselekményt megállító látványos vagy éppen kontemplatív jeleneteket kísérő zenekari betét, mint a későbbi nagy operákban. A produkcióban közreműködik a Kodály Kórus Debrecen, Anna szerepében Olga Busuioc szopránénekesnő, aki számos rangos nemzetközi verseny győztese, Robertóként pedig Carlo Ventre uruguayi származású tenor látható, aki a nagy olasz tenorszerepek interpretálásával hívta fel magára a figyelmet világszerte. 

Néhány évvel a Lidércek után – de még mindig a meghatározó sikerek előtt –, 1890-ben Puccini elégikus hangvételű vonósnégyest komponált Krizantémok címmel. A darabot zenekari változatban is szokás megszólaltatni - ezúttal is így halljuk majd. Szerzője „egyetlen éjszaka improvizált elégiáról” beszélt, amelynek két zenei anyaga Puccini legszebb dallaminvenciói közé tartozik. A Krizantémok ezúttal balettként, Vincze Balázs Harangozó-, Imre Zoltán- és Seregi-díjas művész koreográfiájával, a Pécsi Balett művészeinek előadásában lesz látható, rendhagyó módon összekapcsolódva, egy gondolati egységet alkotva a Lidércek című operával. 

Ezen az estén a két mű párba állítva képviseli majd az ifjú Puccinit. A grandiózus megszólalást a Pannon Filharmonikusok garantálja. Vezényel Puccini és a veristák avatott szakértője, a milánói Alberto Veronesi; a félig szcenírozott előadást Káel Csaba rendezte.

RÉSZLETEK

Az előadás a Müpa, a Pannon Filharmonikusok, a Pécsi Balett és a Zsolnay Örökségkezelő Nonprofit Kft. koprodukciója.

Fotó: Herbst Rudolf (fent), Futár Ernő (lent)

Támogatók:

Kulturális és Innovációs Minisztérium Emberi Erőforrás Támogatáskezelő Nemzeti Kulturális Alap Zsolnay Örökségkezelő NKft. Pécs Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Kedvenc KM Kft.

Partnerek:

Pécsi Nemzeti Színház Nemzeti Táncszínház Müpa Magyar Táncművészek Szövetsége Rádió 1 Pécs Pécs FM Made in Pécs