Irány Oroszország!

Irány Oroszország!
Egy hetes orosz turnéra indult társulatunk 2018. október 26-án. Négy nagyvárosban mutattuk be a Carment.

2018. október 27-én Szentpéterváron, 29-én Ufában, 31-én Cseljabinszkban és november 1-jén Jekatyerinburgban mutatkozott be társulatunk Oroszországban, a balett fellegvárában. A turnén jubilált Vincze Balázs koreográfiája: Jekatyerinburgban ünnepeltük a 60. előadást :-).

„Hatalmas élmény, hogy Carmen című balettünk már három kontinensen járt, és Mexikótól Izraelen át Oroszországig, a közönség mindenhol ugyanolyan lelkesedéssel fogadta! Oroszországban a balett nagy népszerűségnek örvend, így különösen megtisztelő, hogy minden állomáson hangos sikert arattunk, és állva tapsolták meg a táncművészeket a nézők! Gyönyörű és óriási színházakban léptünk fel, Jekatyerinburgban kétezren voltak.”- mondta el Vincze Balázs.

Az együttes összesen közel 8000 km-t utazott, a magyarországi tavaszból indulva, a kemény orosz télben. Az előadások mellett volt lehetőség egy kis városnézésre is, így többek között Szentpéterváron például a Vaganova Balettakadémiára, Ufában pedig a XX. század egyik legmeghatározóbb balettművésze, Rudolf Nureyev életét bemutató kiállításra is ellátogathattak.

A fenti kép Ufában, a Nureyev Múzeumban készült a társulatról.

Támogatók, partnerek:

Emberi Erőforrások Minisztériuma Nemzeti Kulturális Alap Zsolnay Örökségkezelő NKft. Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Dél-Takarék / Otthon a pénzügyekben Kedvenc KM Kft. Konyári Pincészet