Folyamatos mozgásban a Pécsi Balett

Folyamatos mozgásban a Pécsi Balett
Premier, Tánctalálkozó és szarajevói vendégfellépés után – két pécsi és két fővárosi előadás előtt félúton

Mozgalmasan telik a szeptember a Pécsi Balett életében. A 2017-ben szakmailag és gazdaságilag is önállóvá vált együttes a 2018/2019-es évadot szeptember 14-én a Rómeó és Júlia premierjével kezdte, melynek koreográfiáját Vincze Balázs készítette Riederauer Richárd zenéjére. A balett egyúttal a 12. Pécsi Nemzetközi Tánctalálkozó nyitóelőadása is volt, mely a Pécsi Balett és a Pécsi Nemzeti Színház együttműködésében, a Nemzeti Kulturális Alap és az Emberi Erőforrások minisztériuma támogatásával valósult meg. A programsorozat záróakkordja is a pécsi együttes előadása volt szeptember 19-én, a Szergej Rachmanyinov zenéjére Leo Mujić általt koreografált Diamond
Négy nap múlva a társulat már útra is kelt, hogy szeptember 24-én a Szarajevói Nemzeti Színházban, a Balet Fest Sarajevo keretén belül Vincze Balázs Carmen koreográfiájával arassanak hangos sikert! Fellépésükkel tovább erősítik a kulturális hidat Magyarország és a Nyugat-Balkán között, folytatva a 2016-ban elindított kulturális déli nyitás stratégiát.
A Rómeó és Júlia szeptember 27-én és 28-án lesz ismét látható a Pécsi Nemzeti Színházban, szeptember 30-án pedig irány Budapest, ahol a Millenáris Parkban a 25 éves Nemzeti Kulturális Alap jubileumi programsorozata keretében közel 50 ingyenes tánc- és mozgásművészeti előadással, gyermekprogramokkal, illetve performanszokkal és táncházzal várják a szervezők az érdeklődőket. Természetesen a Pécsi Balett is képviselteti magát, a Diamond című előadásával vesz részt az egésznapos TÁNCPARK-on.
Ez után már csak kettőt kell aludni, és újra a főváros az együttes következő állomása, ahol október 2-án kerül sor a Rómeó és Júlia budapesti bemutatójára a MÜPA Budapest Fesztivál Színházban, a Nemzeti Táncszínház szervezésében, az eladott jegyek alapján teltházzal!

Az ősz további része is változatosan fog telni, újabb darabokkal és fellépési helyszínekkel színesítve a Pécsi Balett mindennapjait.

 

Fotó: Mihály László (Rómeó és Júlia)
 


Előadásaink forgalmazását az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Nemzeti Kulturális Alap támogatja.

Támogatók:

Kulturális és Innovációs Minisztérium Emberi Erőforrás Támogatáskezelő Nemzeti Kulturális Alap Zsolnay Örökségkezelő NKft. Pécs Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Kedvenc KM Kft.

Partnerek:

Pécsi Nemzeti Színház Nemzeti Táncszínház Müpa Magyar Táncművészek Szövetsége Rádió 1 Pécs Pécs FM Made in Pécs