A tánc világnapja

A tánc világnapja
2018-ban Oláh Zoltán Kossuth-díjas, Harangozó Gyula-díjas és Junior Príma-díjas balettművész, a Magyar Nemzeti Balett első magántáncosa, 2012/2013 és 2014/2015 Etoile-ja köszönti a tánc világnapját Magyarországon.

Tisztelt ünneplő „szakma”, kedves Kollégáim, Barátaim!
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Örülök, hogy minden évben van egy nap, amikor szélesebb körben is figyelmet kap a tánc! Hosszú és rögös út áll a táncművészet mögött. Sok-sok kitartó ember munkája és a nézők töretlen rajongása vezethetett odáig, amíg Noverre újrafogalmazta a tánc értelmét. Az addig csupán szórakoztatásra és időtöltésre szolgáló műfajt művészi szintre emelte azzal, hogy cselekménnyel és mondanivalóval töltötte meg. Műveivel elhitette az akkor élt emberekkel, hogy a táncművészet is lehet ugyanolyan nyomatékos, mint a többi művészeti ág. Noverre utat mutatott az őt követő generációknak, hogy a táncszínpadon bátran vállalják föl és mutassák be az emberi test és lélek kimeríthetetlen fogalomtárát.

A tánc világnapja kiemelt figyelmet jelent a hivatásunknak, a kultúrában való szerepvállalásunknak, a táncosi létnek. Ahogy a világ nemzeteinek táncai is különbözőek, magukban hordva a temperamentum, az éghajlat, és a vallás jegyeit, úgy minden egyes táncművész ugyanúgy hordozza nemzetének ezen jegyeit. A táncművészet lehetőséget ad, hogy véleményt alkossunk, formáljunk, értéket és hagyományt őrizzünk, és mindezekből okulva, újítsunk.

Engedjék meg, hogy személyes vonatkozásban is megosszam önökkel gondolataimat: A tánc életem fő mozgató rugója. E köré épül minden: a családom, a barátaim, a kapcsolataim, életformám, gondolataim. 10 éves korom óta ez szabályozza életem, a táncművészetnek köszönhetem azt, amivé lettem, és amivé még leszek. Sokan azt állítják, hogy komoly lemondásokkal, áldozatokkal jár a művészek élete. Lehet, hogy szerencsés csillagzat alatt születtem, de én nem így éltem meg pályám alatt. Ami vért és verítéket követelt, azt többszörösen visszakaptam.

Azt szeretném, hogy egy pillanatra mindenki álljon meg a mai napon, és gondolja át a magyar tánchagyomány sokszínűségét, gazdagságát. Az alkotókban és előadókban gazdag múlt után csak ugyanolyan jövő jöhet. Kell, hogy szülessenek világhírű koreográfusaink és táncművészeink egyaránt. Ez a mi közös, nagy feladatunk.
Ehhez kívánok az egész táncszakmának a mai ünnepen gyönyörű, élmény gazdag, kitartó és alázatos munkát! A fiataloknak és gyermekeknek sok-sok táncos évet, és legalább olyan élményeket és sikereket, amiben nekem lehetett részem!

Őszinte tisztelettel,

Oláh Zoltán
Kossuth-díjas, Harangozó Gyula-díjas és Junior Príma-díjas balettművész, 
a Magyar Nemzeti Balett első magántáncosa
2012/2013 és 2014/2015 Etoile-ja

Budapest, 2018. április 29.
 

Támogatók:

Kulturális és Innovációs Minisztérium Emberi Erőforrás Támogatáskezelő Nemzeti Kulturális Alap Zsolnay Örökségkezelő NKft. Pécs Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Kedvenc KM Kft.

Partnerek:

Pécsi Nemzeti Színház Nemzeti Táncszínház Müpa Magyar Táncművészek Szövetsége Rádió 1 Pécs Pécs FM Made in Pécs