Táncközelben - kinyitottuk próbatermünket

Táncközelben - kinyitottuk próbatermünket
A Pécsi Balett ifjúságnevelési programot indít, melynek célja, hogy az óvodás, általános- és középiskolás, valamint az egyetemista korosztály számára közelebb hozza a balett műfaját, megismertesse a fiatalokat a táncművészet ezen ágával és bepillantást engedjen a szakma hátterébe.

2018. március 23-án pénteken egy könnyed beszélgetéssel indult az első Táncközelben program, amelyre a pécsi Leőwey Klára Gimnázium angol szakos diákjai érkeztek izgatottan. Uhrik Teodóra Kossuth-díjas művész, a Pécsi Balett ügyvezetője, felvezetőjében hangsúlyozta a klasszikus és a modern balett műfaji különbségeit, beszélt a társulat meghatározó előadásairól és az új bemutató érzelmi hátteréről. Leo Mujić, a Diamond című – premier előtt álló – előadás nemzetközi hírű koreográfusa, már a táncművészet pszichológiájáról is mesélt a vendégeknek, elmondása szerint emberi mivoltunk elemzése sem áll messze e szakmától. A társulat próbanapjába közel egy órán keresztül betekintést nyerhettek a diákok, akik ezt követően emotikonokkal és érzelem-arzenállal elemezték a balett rájuk gyakorolt hatását. A szenvedélyes, a kifinomult, a dinamikus, az erős – mind, mind sokszor említett kifejezésként került elő.

Április közepén Pécsett tanuló külföldi egyetemi hallgatókat vár a társulat, majd egy általános iskolába látogatnak el a táncművészek. A program - nem titkolt - célja, hogy a fiatalokat és barátaikat a közönség soraiban újra láthassuk előadásainkon.

Fotó: Marsalkó Péter

Támogatók:

Kulturális és Innovációs Minisztérium Emberi Erőforrás Támogatáskezelő Nemzeti Kulturális Alap Zsolnay Örökségkezelő NKft. Pécs Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Kedvenc KM Kft.

Partnerek:

Pécsi Nemzeti Színház Nemzeti Táncszínház Müpa Magyar Táncművészek Szövetsége Rádió 1 Pécs Pécs FM Made in Pécs