Tánctalálkozó Pécsett | Kettő a sokból

Tánctalálkozó Pécsett | Kettő a sokból

 

– Hárságyi Margit –

Nemrég ért véget a XI. Pécsi Nemzetközi Tánc­talál­kozó, ahol a tánc minden színével, formájával találkozhatott a sok-sok rajongó. A változatos helyszíneken többnyire telt házas előadásokon kaptak vastapsot a táncosok, akik, ha csak tehették, meg is táncoltatták a közönséget is a bolgár, görög és magyar táncházakban.

Bemutatásra az egyhetes rendezvénysor két fénylő pontját választottam: A makrancos hölgyet és a Kabarét. A Pécsi Balett rendkívüli éve 2017, hiszen elkezdődött önálló életük, most már minden tőlük függ, ők szervezik az idén már 56 éves együttes munkáját, napjait, hónapjait. Újjászületik tehát az Eck Imre megálmodta társulat.

A makrancos hölgy

Nem véletlen a választás, hogy a Tánctalálkozót a Pécsi Balett pont egy örökbecsű remekművel nyitotta meg, melynek emberi igazságai, keresései és ítéletei minden korban érdekesek, sokszor húsba vágóak. Párkeresés – férfi és nő, ki kit győz le, ki tartja a gyeplőt kézben, és főként hogyan. A sok furfang végül is győz, de mindenki úgy érzi, nyert. Egy okos nő keringése különböző élethelyzetekben. S mindezt hogyan lehet a tánc nyelvén elmondani a közönségnek? Úgy, ahogy a Pécsett először dolgozó koreográfus megfogalmazta: „Megpróbáljuk a reneszánsz csodáját a XXI. századi forma- és mozgásvilágán keresztül úgy bemutatni, hogy Shakespeare szelleme ne vesszen el, de jelen világunk ritmusa a nézőink száját a fülükhöz, ülepüket pedig a székhez ragassza” – mondja Földi Béla Harangozó-díjas művész. Hasonló tapasztalást osztott meg Eck Imre is, amikor a kezdeti időkben gyakran készítettünk felvételeket bemutatóikról. A Magyar Televízió Pécsi Körzeti Stúdiójában egyszer azt mondta: „addig jó a balett, amíg nem kezded érezni, hogy rajzszögek vannak a feneked alatt”.
Nos, ebben az esetben ez szóba sem kerülhet. A zene, a színpadképek, a díszletek olyannyira elragadják a nézőt, hogy csupán a szereplők akrobatikus mozgásokkal és jellemrajzokkal eltáncolt, tréfás, sokszor bosszús, néha ijesztően durva jeleneteit észleli. (Arra csak később figyel fel, hogy a szép, hosszú lábú, táncosok igen magasak, ami ebben a körben nem igazán megszokott.) A jelenetek jól kiszámítottan, igen gyorsan változnak. Éppen csak megértjük a helyzetet, s máris száguldunk tovább, hogy jókat derüljünk, hogy együtt drukkoljunk a küzdő felek valamelyikének, aki éppen túljárt valaki másnak az eszén. Nem csoda, ha ennyi szín, ennyi változatosság és ilyen táncnyelv kiválóan szórakoztat. A pécsi dramaturgok: Vincze Balázs és Uhrik Teodóra mellett feltétlenül meg kell említenem a zeneszerző Kovács Benjámint meg a díszlet- és jelmeztervező Molnár Zsuzsát.

Kabaré

Gyönge szálon, de összefügg a pécsiek előadásával a Bozsik Yvette Társulat Kabaréja, hiszen ez is egyfajta újjászületés. A neves koreográfus ugyanis nyolc év után először állt színpadra a húszas-harmincas évek német kabarévilágát felidéző játékban. Micsoda pontos koreográfia! Az egymást gyorsan követő jelenetekben igazi színészi teljesítmények csöppentik bele a nézőt a kor mulatozásának világába, amikor minden fanyar derű jár át, minden olyan édes-bús. Lehetünk akár nosztalgikusan visszavágyódóak is, ebben segít bennünket Kurt Weill, a Palast Orchester zenéje, pláne amikor meghalljuk Max Raabe meg Marlene Dietrich énekhangját – legtöbbször tökéletes szájszinkronnal dalolják a színpadról.

A múlt századelő éveinek lelkes rajongójaként tökéletes visszavágyódás, sokszor feloldó öröm, ébredt bennem, meg persze kisebb szomorúságok is. A társulat minden korú tagja megkapta a testére szabott szerepet, a sokszor gumirugalmasságú, csodaszép fiatalok minden gúny, csipkelődés boldog részvevőiként vonnak be minket a kabaré világába. S kis szünet után a második részben meglepő módon csak a Bohóc vezényel oly erővel egy gyönyörű művet, hogy finom szomorúságunkat csak a legvégén oldja fel a rendező-koreográfus: Bozsik Yvette (díszlet: Khell Zsolt, jelmez: Bozóki Mara).

Sponsors:

Kulturális és Innovációs Minisztérium Emberi Erőforrás Támogatáskezelő Nemzeti Kulturális Alap Zsolnay Örökségkezelő NKft. Pécs Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Kedvenc KM Kft.

Partners:

Pécsi Nemzeti Színház Nemzeti Táncszínház Müpa Magyar Táncművészek Szövetsége Rádió 1 Pécs Pécs FM Made in Pécs