Pécsi Balettért Alapítvány

Az alapítvány minden olyan rendezvény és bemutató megvalósítását segíti - a meglévő források igénybevétele mellett – ami a Pécsi Balett társulat és a PB2 Company, ill. a társulatok táncművészeinek művészeti életben történő folyamatos jelenlétét, és sikerét biztosítja. Az alapítvány célja, hogy állandó társulatot hozzon létre és működtessen, valamint meghívott művészekkel magas színvonalú előadásokat és rendezvényeket valósítson meg. Célja továbbá a fentiek megvalósítását segítő eszközök felkutatása, támogatások igénybevétele és nyújtása. 

A tánc absztrahált művészeti ág, a balett eredendően nem szórakoztató műfaj. A polgári értékek – így a táncművészet – azonban a társadalom működéséhez, erkölcsi tartásához, szellemi és lelki fejlődéséhez elengedhetetlenül szükségesek. A Pécsi Balettért Alapítvány 2007 óta segíti a maga eszközeivel a Pécsi Balett társulatát. 
Alapítványunk missziója, hogy a Pécsi Balett és a 2021-ben megalapított társulatunk, a PB2Company magas szinten működhessenek és előadásaikat Pécs mellett a régió és az ország egyéb játszóhelyein is bemutathassák. 

Az alapítvány a felsorolt célokhoz kapcsolódóan, többek között, a következő közhasznú tevékenységeket végzi: előadó-művészet, előadó-művészetet kiegészítő tevékenység, alkotóművészet, művészeti létesítmények működtetése, táncelőadások létrehozása, bemutatók, fellépések, rendezvények, fesztiválok szervezése és lebonyolítása, a társulat különböző fórumokon és médiában történő reklámozása, az előadásokról film –és videofelvétel készítése és terjesztése, a társulat, táncművészek bel és külföldi utazásai anyagi és tárgyi feltételeinek megteremtése, belföldi és külföldi vendégművészek meghívása, kiadványok készítése, szakmai oktatás, stb.


Pécsi Balettért Alapítvány

  • székhely: 7621 Pécs, József utca 15. 1.
  • levelezési cím: 7634 Pécs, Vöröskő utca 49.
  • elektronikus levelezési cím: pecsibalettertalapitvany@gmail.com
  • adószám: 18330209-2-02
  • nyilvántartási szám: 02-01-0001626
  • eljáró bíróság: Pécsi Törvényszék
  • statisztikai számjel: 18330209-9499-569-02
  • bankszámlaszám: 50800111-11185819
  • IBAN száma: HU14 5080 0111 1118 5819 0000 0000
  • SWIFT Kód: TAKBHUHB
  • jogállása: közhasznú
  • előadó-művészeti szervezet nyilvántartási száma: ESZ/658
  • képviselő: Vincze Balázs Attila kuratóriumi elnök

Fotó: Borbás Betti (PB2 Company: Breakout)

Sponsors:

Emberi Erőforrások Minisztériuma Emberi Erőforrás Támogatáskezelő Nemzeti Kulturális Alap Zsolnay Örökségkezelő NKft. Pécs Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Kedvenc KM Kft. Magyar Művészeti Akadémia

Partners:

Pécsi Nemzeti Színház Nemzeti Táncszínház Müpa Magyar Táncművészek Szövetsége Rádió 1 Pécs Pécs FM Made in Pécs